Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Száz százalékos figyelem

Száz százalékos figyelem

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Bódog Tamás és Hidi Patrik is nehéz meccsre, de továbbjutásra számít

Szerdán már a csütörtöki Európa-liga-mérkőzés helyszínén, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban edzett a Budapest Honvéd FC és riválisa, a finn Inter Turku, a két gyakorlás között pedig sajtótájékoztatót tartottak a csapatok, amelyen a két szakvezető, Bódog Tamás és José Luis Riveiro mellett a csapatkapitányok, Hidi Patrik és Timo Furuholm vettek részt.

Bódog Tamás: „Egyik csapat sem vezetheti véletlenül a hazája bajnokságát, és ahogy elemeztük a Turku játékát, láttuk az erősségeiket, hogy mivel lehetnek veszélyesek ránk. Száz százalékos koncentrációval készülünk a mérkőzésre, tudjuk, mi vár ránk, nem szabad lebecsülni az ellenfelet, és bízom benne, hogy ha száz százalékosan odafigyelünk, akkor mi jutunk tovább. De ez nem lesz egyszerű mutatvány.”

Hidi Patrik: „Nehéz mérkőzésre számítok, ahogyan Tamás is említette, nem lesz könnyű dolgunk. Felkészültünk a Turkuból, tudjuk, mik az erősségeiket, és megpróbáljuk ezeket ellensúlyozni, és a hétvégihez képest javítani kell a saját játékunkon. Nagyon együtt van a társaság, nem kellett külön beszélgetnünk az MTK elleni meccsről, azon túl, hogy a találkozó után természetesen kielemeztük a hibákat, tudjuk, mit rontottunk el, és onnantól fogva már a Turkura fókuszáltunk. Az érkező játékosok remekül illeszkednek a csapatba, emberileg és szakmailag is jó úton haladunk."

José Riveiro: „Izgatottan várjuk a mérkőzést, motiváltak vagyunk, ugyanakkor tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk. A bajnokságban jól szerepelünk, lendületben vagyunk és minden megteszünk majd, hogy mi jussunk tovább a következő körbe. Szeretnénk a saját stílusunkat játszani, annak ellenére, hogy a Honvéd valószínűleg keményebb ellenfél lesz, mint amilyen csapatokkal a finn bajnokságban találkozunk, de optimisták vagyunk a meccset illetően.”

Timo Furuholm: „Ahogy az edzőnk is mondta, a kulcs az, hogy alaposan felkészültünk erre a találkozóra. Természetesen, mint minden mérkőzésen, ezúttal is nyerni szeretnénk, hiszen tovább akarunk jutni a következő selejtezőkörbe. Szombaton még mérkőzést játszottunk, így nem volt sok időnk erre a találkozóra koncentrálni, de készen állunk a kihívásra.”


EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR

Budapest Honvéd FC–Inter Turku (finn)

2020. augusztus 27., csütörtök

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 21:00

zárt kapuk mögött

Játékvezető: Gal Liebovitz (izraeli)

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches