Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szép emlékek

Szép emlékek

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Herjeczki Kristóf mindig örömmel gondol majd a Honvédra

Két kölcsönben töltött szezon után végleg a Gyirmót játékosa lesz Herjeczki Kristóf, a kispesti nevelésű támadó középpályás 3 évre kötelezte el magát az NB II-es klubhoz.

„Vegyes érzéseim voltak az átigazolásom miatt – árulta el Herjeczki Kristóf. – Egyrészt a Gyirmót kitartott mellettem és tényleg szerették volna, hogy a játékosuk legyek, másrészt furcsa érzés tíz és fél év után elhagyni a Honvédot. Kispesten nőttem fel, gyerekként kerültem a klubhoz, ott voltam akadémista, végigjártam a ranglétrát és bemutatkozhattam az NB I-ben is. Úgy hozta a sors, hogy máshol folytatom a karrieremet, de remélem, azért örülhetünk majd még együtt a kispesti sikereknek.”

A 22 éves játékos elmondta, csupa szép emlékkel távozik Kispestről, hiszen az utánpótlással szerzett bajnoki címek és kupagyőzelmek rengeteget jelentenek számára. A legmeghatározóbb élményt azonban mégis a felnőttcsapattal töltött időszak jelenti neki.

„Amikor a felnőttcsapatban játszottam, az volt eddigi karrierem legszebb időszaka – folytatta Herjeczki Kristóf. – Nagyon szerettem azt a pár hónapot, aminek az elején elég sokat is játszottam, sok mérkőzést nyertünk együtt, jó volt a hangulat is, nagyon jól éreztem magam abban a közegben.”

Egykori akadémistánk az előző két szezonban már bizonyított Gyirmóton, ahol kölcsönjátékosként szerepelt, két év alatt összesen 59 bajnoki és 3 kupameccsen lépett pályára, ezeken 5 gólpasszt és 10 gólt is jegyzett. Bár a célul kitűzött feljutás mindkét szezonban elmaradt, összességében elégedetten tekint vissza erre a két idényre. Igaz, már a decemberi beszélgetés során is elárulta, hogy a második gyirmóti évadát illetően akad benne hiányérzet.

„Herjeczki

„A második kölcsönben töltött évem nem volt annyira eredményes, mint az előző, a csapat szempontjából, de az én szerepemet illetően sem – tekintett vissza Herjeczki Kristóf a mögötte álló szezonra, amelyet a „csonka” bajnokságban az NB II 7. helyén zárt a Gyirmót. – Kevesebbet játszottam, az első félévben csak három gólt szereztem, januártól viszont jobban ment a játék, két gólt rúgtam, két gólpasszt is adtam, úgy éreztem, hogy egész jó formában vagyok, amíg a járvány miatt véget nem ért a bajnokság. Pont, amikor belejöttem volna.”

Bár még csak 22 éves, Herjeczki Kristófnak ennél nehezebb kihívásokkal is meg kellett már birkóznia pályafutása során. A fiatal játékosnál ugyanis 2015-ben súlyos betegséget diagnosztizáltak, s bár voltak pillanatok, amikor igencsak megijesztették őt és a családját az orvosok, a szükséges műtétet követően a lehető leghamarabb visszatért a pályára, s ma már szerencsére csak az éves kontrollvizsgálatok emlékeztetik a nehéz időszakra.

„Eddig minden eredményem jó volt, jól is érzem magam, remélem, hogy ez az egész betegség mára már a múlté” – árulta el Herjeczki Kristóf.

Ami pedig a jövőjét illeti, a támadó középpályás a következő három évben a Gyirmót színeiben szeretne még tovább fejlődni és komoly céljai vannak a saját és csapata szereplését illetően is.

„Gyirmóton végig bíztak bennem és most szeretném ezt meghálálni nekik, bizonyítani akarom a pályán, hogy megérem a pénzemet – fogadkozott Herjeczki Kristóf. – A célom, hogy alapember legyek a csapatban. Remélem, hogy jól megy majd a játék és gólokkal, gólpasszokkal segíthetem hozzá a csapatot a sikerekhez, hiszen mint minden évben, fel szeretnénk jutni az első osztályba. Három évre írtam alá, nem is gondolkozok egyelőre tovább. Örülök neki, hogy eldőlt a sorsom és most csak az előttem álló feladatra, a Gyirmótra koncentrálok, arra, hogy jól végezzem a dolgomat.”


(fotó: Gyirmót FC Győr)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club