Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szombaton rajt!

Szombaton rajt!

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Már Írországban edz az U17-es válogatott

Kedden érkezett meg Írországba a magyar U17-es válogatott, amely szombaton Portugália ellen kezdi meg szereplését a korosztályos Európa-bajnokságon. Az együttes keretében a Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia öt játékosa is szerepel: Buna Gábor, Horváth Milán, László Dávid, Megyeri Gábor, Molnár Rajmund.

„Az első közösen töltött napok a regenerációról szóltak, a mai edzésen viszont már a portugálok elleni taktikai elemek játszották a főszerepet. Az alapjátékunk adott, de megpróbáljuk azt úgy alakítani, hogy minél hatékonyabbak lehessünk a szombati mérkőzésen. A hátralévő két napban a portugálok játéka, illetve az ellenük alkalmazott taktika lesz fókuszban, közben figyelünk arra is, hogy szombatra csúcsformában legyenek a játékosok” – mondta az mlsz.hu-nak szerdán Preisinger Sándor szövetségi edző.

A magyar U17-es válogatott május 4-én Portugália, május 7-én Izland, május 10-én pedig Oroszország ellen lép pályára.

(fotó: mlsz.hu)

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy