Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tanulságos döntetlen

Tanulságos döntetlen

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A Pénzügyőr U19-es együttesével gyakorolt az U17-es csapatunk

Újabb felkészülési mérkőzésen mérette meg magát a Honvéd-MFA U17-es együttese, amelynek ellenfele ezúttal a Pénzügyőr U19-es csapata volt. A mieink az első félidőben vezetést szereztek hazai pályán, ám a szünet után kiegyenlítettek vendégeink, Farkas Tibor szerint azonban fontos tapasztalatokkal gazdagodtak a fiatalok.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–Pénzügyőr U19 1–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

A Honvéd gólszerzője: Rácz B.
Honvéd: Schrankó – Gera N., Polyák, Morvai, Moery, Polák, Tarcson, Krajcsovics, Szűcs T., Dénes A., Rácz B.
Csere: Váncsa, Pilter, Szabó T., Ulbert, László M., Joannisz
Vezetőedző: Farkas Tibor

Farkas Tibor: – Fáradtan és ritmus nélkül játszott a csapat, ami sok pontatlanságban testesült meg. Habár idősebb ellenféllel szemben léptünk pályára, sebességben nem tudtak fölénk kerekedni, ami pozitívumként említhető. Hasznos és tanulságos mérkőzés volt.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy