Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Trembulyák túllépett a triplákon

Trembulyák túllépett a triplákon

Matches

Published: 05/12/2021, 03:38 PMReading time: 2 min

Gólkirályjelöltünk négyszer vette be a rivális kapuját

Kedden késő este az előző fordulóban az MTK-t kiütő Zrínyi AC otthonába, az óbudai Gázgyár-pályára látogatott a Honvéd öregfiúk csapata. A mieinknél a sérüléséből felépült Trembulyák újra helyet kapott a csapatban, és jó szokásához híven most sem fukarkodott a gólokkal.

Az öltözőben az 50. születésnapját ünneplő Szamosi Zoltán köszöntötték a társai, majd a kezdő sípszó után rögtön a Honvéd vette kezébe a mérkőzés irányítását. Két perc elteltével Radnainak volt egy ígéretes átemelése, de a labda akkor még elkerülte a kaput. A 13. percben Trembulyák éles szögből találta el a jobb oldali kapufát. Sok ideje nem maradt a bosszankodásra, mert egy perc múlva egy balról belőtt labdára időben érkezve megszerezte a vezetést a piros-feketéknek, 0–1.

Gólra gól! Egy perc sem telt el, amikor Bárányos remek indításával Trembulyák faképnél hagyta védőit, elhúzta a labdát a kimozduló kapus mellett, majd a menteni igyekvő védők között 14 méterről higgadtan a kapuba közepébe lőtt, 0–2.

Sajnos a gól után Bárányos megsérült, helyette Vincze folytatta a játékot. A Zrínyi névadójához híven hősiesen őrizte kapuját, ennek ellenére a 26. percben Trembulyák harmadszor is betalált. Egy villámgyors baloldali akció végén Radnai beadására időben érkezett a kispesti gólzsák és 8 méterről lőtt a kapuba, 0–3.

A hazaiak a 34. percben jutottak el először a kapunkig, igaz akkor be is vették Edelényi kapuját, 1–3.

A szünetben két helyen cserélt a Honvéd, a sérüléssel bajlódó Edelényit Plókai váltotta, Máj helyére pedig Pisont állt be.

A fordulás után alig telt el három perc és Trembulyák feltette a koronát a teljesítményére, ezúttal Vincze beadást csúsztatta fejjel a hazaiak kapujába, 1-4. Remek csatárteljesítmény! A 74. percben a lesre játszó kispesti védelemben keletkezett rövidzárlat Sidó használta ki, 2–4

 A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, de a kapunk ritkán forgott veszélyben, ha mégis, akkor Plókai útját állta a rivális próbálkozásainak.

A forduló után ugyan a Honvéd az élre ugrott, de a riválisok közül a Ferencváros és az MTK is egy meccsel kevesebbet játszott. A góllövőlistát Trembulyák Zoltán vezeti 25 góllal, 3 találattal megelőzve Dusan Vasziljevicset, az MTK támadóját. A Honvéd BKE számára most két hét szünet következik, legközelebb május 31-én a Pénzügyőr ellen, a Pasaréti úton lép pályára csapatunk.

ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 19. FORDULÓ

AC Zrínyi–Honvéd BKE 2–4 (1–3)

Gázgyár Sporttelep

V: Kiss II. Gábor (Gendur Á., Guttyán R.)

G: Karácsoni, Sidó, illetve Trembulyák (4)

Honvéd: Edelényi (Plókai) – Máj (Pisont), Hungler, Budovinszky (Szamosi Z.), Erdei – Radnai, Bárányos (Vincze), Bábik, Móra – Tóth Cs., Trembulyák.

05/12/2021, 03:38 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches