Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra a régi formában

Újra a régi formában

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Második félidei játékával magabiztosan nyert a Fradi ellen U16-os együttesünk

A Vasastól elszenvedett vereség után újabb fővárosi rangadó várt U16-os csapatunkra, ezúttal pénteken, a 4. helyen álló Ferencváros ellen. A 2019/20-as bajnokság során már harmadszor csapott össze a két együttes, korábban hazai pályán 3–0-ra, a Népligetben 2–1-re nyert a Honvéd-MFA. Az esős őszt idéző időben lejátszott mérkőzés első félidejére nem érdemes sok szót vesztegetni, két említésre méltó helyzet adódott, hiszen inkább a két tizenhatos között folyt a játék. A 6. percben Rácz Balázs elől mentettek a vendégek az utolsó pillanatban, a 40. percben pedig Krajcsovics Ábel 19 méteres, ballábas, a jobb felső sarok felé kanyarodó labdáját a vendégek kapusa, Mergl Szabolcs bravúrral hárította. A második játékrészt nagy iramban kezdtük, a 46. percben Rácz Balázs belsővel lőtt nagy helyzetben 10 méterről kapura, a hálóőr azonban biztosan fogta a labdát. A 48. percben Tarcson Ákos szemfülessége és akaratossága meghozta a várva várt vezetést, ettől fogva gyakorlatilag a mi szánk íze szerint zajlott a mérkőzés. Lendületesen játszva, pontos passzokkal építettük fel a támadásainkat. Az 55. percben Krajcsovics beadásszerű labdája a jobb kapufáról pattant ki a mezőnybe, a 68. percben, ha öngóllal is, de egy szép akciót követően növeltük előnyünket. A vendégek is jelezték, hogy azért nem adják fel. Előbb Gyuris Aurél lövését védte szögletre Schrankó Levente, majd egy perc múlva Kaján Norbert 20 méteres lövését fogta magabiztosan. A hab a tortán a 93. percben jött el, amikor egy szöglet után csapatkapitányunk, Nagy Zoltán fejelte a labdát a kapuba. A második félidőben nyújtott remek teljesítményével megérdemelten nyert Farkas Tibor csapata, amely továbbra is jelentős pontkülönbséggel vezeti a tabellát.

GÓLOK

48. perc: A vendégvédő rosszul fejelte oldalra a labdát, majd próbált volna menteni, de Tarcson Ákos megelőzte, és mielőtt a védő elérte volna a játékszert, középpályásunk 4 méterről estében, ballal, a kapu jobb oldalába lőtte. 1–0
68. perc: Tarcson remekül emelt a bal oldalon, két vendég játékos között megiramodó Rácz Balázs elé, aki az alapvonal közeléből a kifutó kapus mellett középre passzolta a labdát, amelyet az egyszerre érkező vendégvédő, Kovács Patrik és Keresztes Noel közül a zöld-fehér játékos ért el előbb, és lábáról a saját kapujába csúszott a labda. 2–0
93. perc: Dénes Adrián végzett el jobb oldalról szögletrúgást, beívelt labdáját Nagy Zoltán 7 méterről fejel csúsztatta a jobb sarokba. 3–0

U16-os bajnokság, 19. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 3–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásakadémia

Vezette: Viktor Ferenc (Hovanecz M., Csuja Z.)
Gólszerző: Tarcson (48.), Kovács P. (68.) – öngól, Nagy Z. (92.)
Honvéd: Schrankó – Gera N., Nagy Z., Morvai, Pilter – Szabó T. (Dénes, 84.) – Krajcsovics (Kocsis, 74.), Keresztes, Tarcson (Szűcs T., 74.) – Fehér B. (Klausz, 84.), Rácz B. (Birkás, 84.).
Vezetőedző: Farkas Tibor

Farkas Tibor: – Egy Honvéd–Fradi mindig rangadónak minősül. Az első félidő elég hektikus volt, folyamatos játék nem alakult ki, nagyon nagy frekvenciával játszott minkét együttes, túlzottan sietették a játékot, ebből kifolyólag nagyon sok hiba jellemezte a találkozót. A második félidő viszont egész másról szólt. Azt gondolom, hogy ebben a játékrészben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. A vezető gólunk után bátran fel mertük vállalni a játékot és többet birtokoltuk a labdát. Felépítettük az akcióinkat, helyzeteket alakítottunk ki az ellenfél kapuja előtt, amiből sikerült további gólokat is szereznünk. Az első találatot követően már egyértelmű volt, hogy ezt a mérkőzést meg fogjuk nyerni. A múltheti, Vasas elleni vereséget fel kellett dolgozni. Ez a mérkőzés arra jó volt, hogy bebizonyítottuk, az egy kisiklás volt, és főleg a második félidőben újra az őszi formájában játszott a csapat.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy