Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Van még esély

Van még esély

Academy

Published: 10/29/2021, 03:22 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Nem saját kezében van U17-es válogatottunk sorsa

Csoportharmadikként végzett a magyar U17-es válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőn, ahol a mieink Észtországot 3–0-ra győzték le, Georgiától 1–0-s vereséget szenvedtek, Izland ellen pedig gól nélküli döntetlent értek el.

A tavaszi elitkörbe a kvartettek első két helyezettje automatikusan továbbjut, valamint a négy legjobb harmadik is készülhet a folytatásra. Szélesi Zoltán együttesének egyelőre várnia kell a hivatalos eredményre, ugyanis a tizenhárom csoportból még ötben tartanak a küzdelmek. A sorrend kiszámításánál kiesik a csoportnegyedikek elleni eredmény, viszont mivel a magyar válogatott legyőzte a továbbjutó észteket, jó eséllyel pályázunk a továbblépésre.

A selejtező során hat Honvéd-MFA-játékos kapott lehetőséget, s fontos tagjai is voltak a nemzeti együttesnek a mieink. Menyhárt Barnabás Észtország ellen 63 percet játszott, Georgiával szembeni találkozón végig a pályán volt, míg az utolsó meccsen csereként lépett pályára az 56. percben. Mihály Bálint az észtek legyőzése alkalmával a 63. percben állt be, a vereségből kimaradt, viszont Izland ellen végigjátszotta az összecsapást. Nagy Dávid az első mérkőzésen a 75. perctől szerepelt, a másodikon nem kapott lehetőséget, a harmadikon pedig 56 perc jutott neki. Pintér Máté az izlandiak ellen lépett pályára, akkor a 89. percben, Szabó Tibor a válogatott csapatkapitányaként mindhárom meccset végigjátszotta, Georgia ellen a 60. percben sárga lapot kapott. Szűcs Tamás az észtekkel vívott találkozón büntetőből betalált, majd a 75. percben lecserélték, a másik két alkalommal mind a 90 percet a pályán töltötte.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ:

Magyarország–Észtország 3–0 (2–0)

G: Szűcs T. (23. – tizenegyesből), Barkóczi (45.), Lisztes (53.)

Magyarország–Georgia 0–1 (0–0)

Izland–Magyarország 0–0

(fotó:mlsz.hu)

10/29/2021, 03:22 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy