Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Végre!

Végre!

Club

Published: 05/03/2021, 03:13 PMReading time: 2 min

Mohamed Mezghrani első kispesti bajnoki találata bennmaradást ért a Honvédnak

„Végre lezárhatjuk ezt a borzalmasan nehéz szezont” – sóhajtott fel a Budafok elleni mérkőzés után Mohamed Mezghrani. Az OTP Bank Liga 32. fordulójában, az idény utolsó előtti összecsapásán ugyanis nem kisebb volt a tét, mint kiharcolni a bennmaradást a már biztosan kieső BMTE otthonában, ehhez pedig győzelemre volt szüksége a kispestieknek.

„Megérdemelte már ez a csapat, hogy végre bebiztosítsuk a bennmaradást, sok mindenen mentünk keresztül ebben a szezonban, megszenvedtük az elmúlt egy évet, az elmúlt hetek különösen nehezek voltak mentálisan – mondta algériai-belga védőnk, aki szerint elsősorban saját magát kellett legyőznie a csapatnak. – Nehéz meccs volt ez a Budafok elleni is, leginkább a nyomás miatt, hogy egyszerűen nincs más választásod, muszáj nyerned.”

Ez a csapatra nehezedő óriási teher érezhető volt a vasárnapi összecsapáson is, ahol az 53. percig kellett várni arra a mindent eldöntő kispesti találatra, amely nemcsak három pontot, de egy kis megnyugvást is hozott a Honvédnak. Mohamed Mezghrani gólja pedig nem is volt kicsi, talán anélkül is sokáig emlegetnénk, ha nem egy élet-halál harc végére tette volna oda azt a várva várt pontot.


„Nagyon örülök annak a találatnak, nemcsak azért, mert az első honvédos gólom, de talán a legfontosabb, amit valaha lőttem – vallotta be Mohamed Mezghrani, akit társai a lefújás után is ünnepeltek. – Elkértem Alitól (Naser Aliji – a szerk.) a labdát és már abban a pillanatban tudtam, hogy ellövöm, ha megkapom tőle. Mert ezen a meccsen már mindent megpróbáltunk, de sehogy sem sikerült addig gólt szerezni. Úgyhogy csak az járt a fejemben, hogy el kell lőni. Sokszor mondják nekem, hogy jól lövök és többet kellene csinálnom, hát, most azt hiszem, jó volt az időzítés.”

A 26 esztendős játékos kiemelte, óriási löketet adott a csapatnak, hogy újra nézők előtt léphettek pályára, s rengeteget jelentett számukra, hogy a kispesti tábor megtöltötte a vendégszektort és végig buzdította őket.

„Főleg a második félidőben éreztük, mekkora támogatást ad az ő jelenlétük, amikor azon az oldalon támadtunk, ahol ők voltak, nagyon hiányoztak nekünk – árulta el Mohamed Mezghrani. – Megértem, amiért elégedetlenek a játékunkkal, de egy ilyen nehéz szezon után arra kell koncentrálnunk, hogy végre nyertünk és bebiztosítottuk a bennmaradást, ezen a meccsen csak ez számított, semmi más. Mi pedig a csapattal nagyon boldogok vagyunk, hogy újra velünk lehettek. Egy mérkőzés még hátra van a bajnokságból, a Fradi ellen, amely már megszerezte a bajnoki címét. Fontos számunkra ez az utolsó meccs, szeretnénk szépen befejezni ezt az évet. Ezt kérte tőlünk az edzőnk is, megteszünk mindent azért, hogy jó meccset játsszunk.”

05/03/2021, 03:13 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club