Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vegyes érzések

Vegyes érzések

Matches

Published: 03/13/2021, 11:06 PMReading time: 2 min

Jobban futballoztunk, mint a DVTK, de be kellett érnünk a döntetlennel

Nehéz eldönteni, hogy félig tele, vagy félig üres a Budapest Honvéd pohara a DVTK elleni bajnoki mérkőzést követően, főleg azért, mert nem is feltétlenül a felénél helyeznénk el a mércét a poharunkban.

Vegyes, úgy is mondhatnánk, felemás érzések kavarogtak bennünk a lefújást követően, hiszen alapvetően a harmadáig se nagyon telt meg a poharunk az elégedettség nedűjével, miután mindkét felvonás hasonló koreográfia szerint zajlott: fokozatosan vettük át a játék irányítását, egyre több helyzetünk volt, komoly lehetőségek is adódtak, de mintha egy láthatatlan fal vette volna körül a DVTK és Malenica kapus hálóját, sehogysem akart összejönni az áhított kispesti gól.

Emiatt aztán mindenképpen üres a poharunk, mivel 10 alkalommal találtuk el a kaput, de hiába. Nem, nem, nem és nem. Próbálkoztunk közelről, távolról, kidolgozott akcióból, egyéni megoldásokkal is, azonban egyszerűen képtelenek voltunk gólra váltani a lehetőségeinket.

Ilyenkor persze felvillan az emberben a piros lámpa, nehogy megbosszulják magukat a kihagyott helyzetek, sőt a 91. percben a DVTK szerzett gólt, az időnként furcsán fújó játékvezető azonban – helyesen! – érvénytelenítette a találatot.

Mázsás kő gördült le a szívünkről ezekben a pillanatokban, de még ezzel együtt sem szűntek a vegyes érzések, viszont nézzük a további pozitívumokat.

Domináns játékot nyújtott a csapat, javarészt kontrolláltuk a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, a védelmünk stabilan állt a lábán, ráadásul Horváth Ferenc irányítása óta először nem kaptunk gólt, a pályán mutatott teljesítményünk pedig a Kisvárda elleni bajnokit leszámítva egyértelműen előremutató. Stabil a csapat, van elképzelés a futballunkban, és biztos, hogy ennek lesz eredménye a folytatásban is.

Ráadásul továbbra is a vonal felett áll a csapat, jelenleg három pontra vagyunk a bennmaradást jelentő pozíciótól, és ha ez így marad, akkor az alapvető célunkat elérjük, onnan pedig lehet tovább építkezni.

Szóval bár az aktuális meccset tekintve alig a harmadáig van tele a poharunk, a játékot, az elhivatottságot tekintve legalább kétharmadnál áll a mérce: elindultunk a jó úton, ezen kell tovahaladni a folytatásban is.

És akkor teljesen megtelhet majd a poharunk.

03/13/2021, 11:06 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches