Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a Budafok ellen

Vereség a Budafok ellen

Matches

Published: 02/13/2021, 09:36 PMReading time: 1 min

Három gólt kapott és kieső helyre csúszott vissza a Honvéd

Pedig 2–1-nél még bíztunk abban, hogy a Budafoki MTE elleni mérkőzéseinknek az a koreográfiája, hogy vezet az ellenfél, a Budapest Honvéd pedig fordít és megszerzi a három pontot.


Hiszen a tavaly decemberi bajnokihoz hasonlóan ezúttal is az újonc gárda került előnybe – akkor rögtön a kezdés után, ezúttal majd’ félórát követően egy jól eltalált szabadrúgással –, és ezúttal is volt annyi erő a Honvédban, hogy megfordítsa a meccset. Tizenkét perccel Kovács Dávid gólját követően már mi vezettünk, mert bár Batik Bence fejesét követően még bravúrral védett Póser kapus, de a labdára lecsapó Gazdag Dániel egyenlített, majd ezután Bőle Lukács lőtt remekül a jobb felső sarokba. Gyors fordítás, vezetés a szünetben, okkal bízhattunk abban, hogy ez erőt ad a folytatásra.


Hiába.

Mindössze hat perc telt el a második félidőből, amikor ismét egy szabadrúgás után kaptunk gólt, Kovács Dávid a bal oldalról, éles szögből találta el a jobb oldali kapufát, a kipattanó pedig Szendrei Norbertről került a hálóba, tökéletesen jellemezve a helyzetünket.

Az egyenlítés után ismét a Honvéd birtokolta többet a labdát, az utolsó harminc percre játékrendszert váltottunk, érkezett Thierry Gale és Nagy Dominik, egyértelműen a győzelem megszerzése volt a cél, csakhogy lassan, pontatlanul futballoztunk, így komoly lehetőségig sem sikerült eljutnunk.

Bezzeg a Budafok! Az ellenfél több veszélyes kontrát is vezetett, időnként kettészakadt a pálya, és ismerjük el, a vendégek közelebb álltak a harmadik gól megszerzéséhez, mint a Honvéd. A hajrában Tomás Tujvel nagy védéseire volt szükség, hogy egyáltalán a döntetlent megtartsuk, a végén viszont már az egy pont is elúszott.

Jött ugyanis a 92. perc, Zsóri Dániel kapufája után a Ihrig-Farkas Sebestyén lőtte be a kipattanót, így győzött és előzött a Budafok, a Honvéd pedig kieső helyre csúszott vissza.


02/13/2021, 09:36 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches