Vissza a jövőbe – így érezhettük magunkat a Fradi elleni rangadón, hiszen visszautazhattunk abba a békebeli időszakba, amikor még lehettek nézők a lelátókon, s bizony újra átérezve ennek a hangulatát, nem is bízhatunk másban, csak abban, hogy a jövőben nem kell többet zárt kapuk mögött fociznunk.
A szurkolók pedig tettek is azért, hogy „futballfílinget” teremtsenek, a Kispest-tábor jelenléte extra energiákat adott a csapatnak a szezonzáróra, amire pedig szükség is volt, hiszen bár a Ferencváros (is) felforgatott összeállításban szerepelt, a zöld-fehéreknek ez a sora is kemény küzdelemre késztette a kispesti játékosokat.
Főleg a félidő első felében birtokolta feltűnően sokat a labdát a Ferencváros, a régi idők fociját idéző (2-es, 3-as, 4-es és 5-ös mezben szereplő) védelmünk azonban állta a sarat, ahogyan Tomás Tujvel is sikerrel tette a labda útjába a hatalmas mancsait, amikor éppen erre volt szükség.
A játékrész közepén aztán egy pillanatnyi aggodalommal néztünk fel az égre, Gazdag Dániel ugyanis akkora esernyőt osztott ki, mintha ömlene az eső az égből, aztán megállapíthattuk, zuhé nincs, csupán csak válogatott középpályásunk trükközött egyet, kis túlzással már megszokásból, ahogyan a szezonunk fölé is ernyőt tartott a góljaival, gólpasszaival, illetve a játékával.
És ahogyan a labda is egyre többet volt nálunk, lehetőség is adódott a mieink előtt, több ígéretes pillanatunk volt, aztán a 43. percben érkezett Eppel Márton, megszerezve második kispesti korszakának első gólját. Támadónk arcát látva, elképesztően várta már ezt a pillanatot, ahogy mi is szomjaztunk egy Eppel-gólra, hiszen aki gólkirály volt, az bizony nem felejti el a gólszerzés tudományát.
Előnnyel fordultunk tehát a második félidőre, a Ferencváros azonban továbbra is próbálta irányítani a mérkőzést, míg a mieink nagy akarattal és odaadással futballoztak, és őrizték is a nagy küzdelemben kiharcolt előnyt. A játékrész derekán Sergei Rebrov hármat cserélt, a vendégek próbáltak még magasabb fordulatszámra kapcsolni, és érezhető volt, kőkemény húsz perc vár még ránk.
A hajrára Horváth Ferenc is frissített, a Honvéd továbbra is vezetett, percről percre, blokkolt lövéseken, fontos szereléseken és okosan megtartott labdákon keresztül kerültünk egyre közelebb a sikerhez. Aztán jöttek a ferencvárosi cserék, előbb Isael, majd Boli talált a kapunkba, így végül jobbára biztató játékkal, de vereséggel zártuk a szezont. Az egészét tekintve pedig talán nem is olyan nagy baj, hogy elbúcsúzunk a 2020–2021-es kiírástól.
És ha már beszámolónk elején visszaugrottunk az előző évezredre, akkor búcsúzóul is ezt tennénk, s egy korszakos sláger refrénjével zárnánk le az idényt.
Valami véget ért, valami fáj.
