Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Domboldali lelátó

Domboldali lelátó

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

Riport – a festői szépségű Nemespátiban a kertből is lehetett nézni a kupameccset

A községbe érkezve, a jellegzetes háromszög alakú útkereszteződésben két szalmabábú várja a Nemesapátiba látogatókat, s bár a kedves kis figurákat nem öltöztették gránátvörös-kékbe és vörös-feketébe, néhány száz méterrel odébb már ezek a színek kerültek a középpontba.


A hosszú és takaros kis házakat felvonultató (na ja, ahol építészeti kézikönyv is van a település honlapján) Fő utcán végigsétálva a Sport Presszóban még felhörpinthettünk egy forró kávét, vagy éppen egy hűsítő sört, majd erősen javallott volt balra fordulni, hiszen a névtelen, szűk kis utca végén Zala megye Camp Nou-ja fogadott minket, körülnézve pedig máris megértettük, miért is oly büszkék a nemesapátiak a sporttelepükre.

A kis ékszerdobozt két irányból is a dombok határolják, gyönyörű kulisszát biztosítva ezáltal a meccsekhez. A pályától jobbra már a szüret után sorakoznak a szőlőtőkék, ha pedig feltekintettünk a domboldalra, fehér és fekete bárányok legeltek békésen, mintha nem is a Csácsbozsok-Nemesapáti SE egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére készültek volna tőlük néhány méterre.

Bizony, különleges meccsre hangoltak a házigazdák, hiszen a Csácsbozsok és Nemesapáti koprodukciójából létrejött, a Zala megyei I. osztályban szereplő együttes ugyanis a nyolcszoros Magyar Kupa-győztest, a címvédő Budapest Honvédot fogadta a sorozat hetedik fordulójában, amely találkozó tétje a legjobb 32 közé jutás volt.

Ennek megfelelően készültek a helyiek a találkozóra, a főlelátó melletti domboldalt például a kispesti drukkerek rendelkezésére bocsátották, szurkolóink pedig kerítés híján, kreatív megoldást választva a fűre terítették le a zászlóikat, majd a kezdéskor megállapíthattuk: nagyjából másfélszer annyian vannak a lelátókon, mint ahányan összesen laknak Nemesapátiban.

A hivatalos nézőszám 870 volt, bár nem tudjuk, hogy ebbe beleszámolták-e a szervezők azokat a lakókat, akik abban a kegyben élhetnek Nemesapátiban, hogy a kertjük gyakorlatilag összeér a futballpályával, így nincs más dolguk, mint kivinni a kis kerti széket a birtok végébe, és máris felállíthatják a házi VIP-szektort.


Ahogyan a szőlőtőkék, a gyönyörű, zöld, sárga és rozsdavörös színben pompázó fák, úgy a kertekben található kupacok is az ősz eljövetelét jelezték már, amit nemcsak a szemünkkel, hanem az orrunkkal is érezhettünk, hiszen a jövő évi sikeres termés érdekében már elkezdték trágyázni a földeket Nemesapáti gondos gazdái. Ez azonban csak néhány pillanatra zavarhatott meg bennünket, a találkozó különleges hangulata, az alsóbb osztályú vidéki futball bája ugyanis mindenkit magával ragadott. Jó volt látni, hogy Nemesapátiban milyen nagy gonddal készültek a Honvéd érkezésére, és a szó klasszikus értelmében, valódi futballünnep volt a kispestiek vendégszereplése.

A kezdő sípszóra és a közös csapatképre egyébként a bárányok is lentebb húzódtak a domboldalon, mintha ők is arra lettek volna kíváncsiak, hogy mire megy egymással a Csácsbozsok és a Honvéd, és bár erre vonatkozóan nem találtunk információkat, de nagy tételben mernénk fogadni arra, hogy a Zalaegerszeghez tartozó Csácsbozsokon, illetve Nemesapátiban csak elvétve találni Real Madrid-szurkolókat. Már ha egyáltalán vannak, hiszen az egyesület címere erősen a Barcelonáéra hajaz, sőt a Zala megyei I. osztályban szereplő gárda meze is a katalán sztárcsapatét idézi, ezt pedig valószínűleg nem hordanák jó szívvel a királyi gárda hívei.


De térjünk vissza Puskás Ferenc spanyolországi együttesétől a Száguldó Őrnagy magyarországi csapatához, amely (ha már Real Madrid) fehérben lépett pályára a takaros kis létesítményben, ahol a lelkes házigazda alaposan megnehezítette a mieink dolgát. A Csácsbozsok játékosai nem ismertek elveszett labdát és példamutató lelkesedéssel küzdöttek, míg a mieink igyekeztek, mentek előre, legalább akkora volt a labdabirtoklási fölény, mint a Barcelona esetében szokott lenni a riválisokkal szemben, de hiába zajlott a játék a Nemesapáti térfelén, jó ideig nem találtunk fogást ellenfelünkön.

Igaz, Marc-André ter Stegen Jahic Safet már a találkozó elején jelezte, hogy remek formában van, s bizony, aki Nyugat-Magyarországon szürke mackóban véd, az aztán nem lehet rossz kapus. Nos, Jahic sem volt az, több kisebb és nagyobb védést is bemutatott, amit a lelátón, illetve a kert végében ülők is elismeréssel fogadtak, az 52. percben viszont már ő is tehetetlen volt, amikor Tóth-Gábor Kristóf megszerezte a vezetést a Honvédnak.

Ekkor már a domboldal alsóbb régiójába bandukoló bárányok is a lehető legközelebb legeltek a pályához, hiszen a térfélcserét követően a játék is áttevődött a másik térfélre, a hazaiak azonban továbbra is derekasan állták a sarat, s végül a 82. percben jött Thierry Gale gólja, amely egyúttal bebiztosította a Honvéd győzelmét.


A lefújást követően aztán a hazai együttesnek is bőven kijárt a taps, de a Honvédot elkísérő szurkolók is megünnepelték a továbbjutást kiküzdő együttesüket, és gyaníthatóan senki sem panaszkodott a délutáni programjára. A kert végéből aztán eltűntek a kis székek, csapatunk is szedelőzködött már, hiszen szombaton a Mezőkövesd elleni bajnoki vár a mieinkre, a helyiek pedig közös ebéddel és még órákig tartó beszélgetéssel zárták le a különleges kupacsatát.

A községet elhagyva a szalmafigurák is kedvesen mosolyogtak.

Egyedül a bárányok hallgattak…


(A fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub