Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Grillsütő érkezett

Grillsütő érkezett

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Négy fal között – Szendrei Norbert Dárdai Pál könyvét olvassa és a céljára fókuszál a leállás alatt is

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 26. rész, Szendrei Norberttel.

Szendrei megtolja a labdát, lő, gól!

Szívesen látnánk ilyen jeleneteket majd a Honvéd meccsein, lehetőleg minél hamarabb, amíg azonban nem múlik el a koronavírus miatti vészhelyzet, addig az alábbi videóval kell beérnünk, igaz, ezen kapásból két Szendrei-gólt láthatunk.

„Természetesen betartunk minden szükséges óvintézkedést, távolságot, odafigyelünk egymásra, és így szoktunk segíteni egymásnak az NB III-as csapatban szereplő Darabont Gáborral az edzéseket illetően – tudtuk meg Szendrei Norberttől. – Vecsésen vagyok a barátnőmnél, és az itteni pályán tudok néha gyakorolni, természetesen nem a centerpályán, hanem a hátul lévőre jövök ki néha. Lehet otthon is falazni, dekázni, de óriási segítség, hogy itt kapura is tudok lőni. Egyébként jól viselem ezt az időszakot, szerencsére nem volt még mélypontom, azt gondolom, hogy ha folyamatosan ott van az ember szeme előtt a cél, akkor az extra motivációt ad ebben a helyzetben, de ettől függetlenül természetesen nagyon várom, hogy mehessünk vissza együtt edzeni.”

A 20 esztendős középpályás a célok kapcsán elmondta, jelenleg arra fókuszál, hogy minél hamarabb kezdőjátékos lehessen a Honvéd NB I-es csapatában, nem is szeretne ennél messzebb tekinteni, most ezt a célt akarja elérni.


„Ahogy Cipf Dominik is említette, sokat játszunk különböző online játékokkal, előkerült a play station, de így a barátnőmmel is több időt tudok tölteni. Olvasni is szoktam, most éppen Dárdai Pál könyvét, illetve a tavasz végén, nyár elején nyelvvizsgázni szerettem volna, ezért a tanulásra is fordítok időt – mondta Szendrei Norbert, aki az NB I-es és NB II-es játékosok számára kiírt jótékonysági FIFA-bajnokságban is szerepel, és már az elődöntőnél tart. – Az elmúlt pár évben sokat FIFA-ztam, ráadásul a nevezési díjjal a Vöröskereszt munkáját is segítjük. Azért azt nem mondom, hogy a Honvédnál én vagyok a legjobb, hiszen többen nem indultak, az viszont biztos, hogy nem lennék utolsó egy csapaton belüli házibajnokság során. Először a francia válogatottal voltam, aztán áttértem a kedvenc csapatomra, a Barcelonára, eddig szerencsére bejött.”

Szendrei Norberttól megtudtuk azt is, hogy a konyhában is igyekszik feltalálni magát, nevetve megjegyezte, hogy séf még nem lesz, de rántottát már tud készíteni, sőt beszerzett egy grill sütőt, így hamarosan a kerti sütögetés rejtelmeiben is elmerülhet. No, meg tovább készül és gyakorol, amellyel kapcsolatban Buna Gábornak passzolta tovább a labdát, így szombaton az NB I-ben a Fradi ellen debütáló védő mindennapjaiba tekinthetünk majd be.


A vírusnapló korábbi részei:

Cipf Dominik – https://honvedfc.hu/hirek/edzes-jatek-bevasarlas/2020-04-16

Banó-Szabó Bence – https://honvedfc.hu/hirek/elore-dolgozik/2020-04-15

Horváth András – https://honvedfc.hu/hirek/a-mutet-mar-a-multe/2020-04-14

Berla Attila – https://honvedfc.hu/hirek/amikor-en-meg-csatar-voltam/2020-04-13

Megyeri Gábor – https://honvedfc.hu/hirek/akire-kulon-foznek/2020-04-12

László Dávid – https://honvedfc.hu/hirek/tartja-a-napi-ritmust/2020-04-11

Moutari Amadou – https://honvedfc.hu/hirek/varja-a-visszaterest/2020-04-10

Ikenne-King George – https://honvedfc.hu/hirek/kiralyi-funyiras/2020-04-09

Mayron George – https://honvedfc.hu/hirek/erosnek-kell-lennunk/2020-04-08

Ugrai Roland – https://honvedfc.hu/hirek/foci-es-flamenco/2020-04-07

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/a-termeszet-lagy-olen/2020-04-06

Davide Lanzafame – https://honvedfc.hu/hirek/testi-es-lelki-regeneracio/2020-04-05

Mohamed Mezghrani – https://honvedfc.hu/hirek/a-cel-lebegjen-a-szemunk-elott/2020-04-04

Macdonald Niba – https://honvedfc.hu/hirek/mindannyiunk-egeszsege-a-legfontosabb/2020-04-03

Naser Aliji – https://honvedfc.hu/hirek/kozos-edzes-videon-keresztul/2020-04-02

Uzoma Eke – https://honvedfc.hu/hirek/nem-lehet-lazsalni/2020-04-01

Kesztyűs Barna – https://honvedfc.hu/hirek/csaladi-edzesek/2020-03-31

Kálnoki-Kis Dávid – https://honvedfc.hu/hirek/elmaradhatatlan-rajzolas/2020-03-30

Ivan Lovric – https://honvedfc.hu/hirek/nevetni-mindig-kell/2020-03-29

Tonci Kukoc – https://honvedfc.hu/hirek/nincs-leallas/2020-03-28

Djordje Kamber – https://honvedfc.hu/hirek/futballista-es-tanar-bacsi-video/2020-03-27

Nagy Gergő – https://honvedfc.hu/hirek/buszkeseg-az-edzes-vegen/2020-03-26

Batik Bence – https://honvedfc.hu/hirek/segit-a-szeretet/2020-03-25

Hidi Patrik – https://honvedfc.hu/hirek/edzes-jatek-hazimunka/2020-03-24

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/mancs-orjarat/2020-03-23

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub