Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akadémiai évzáró

Akadémiai évzáró

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 7 min

A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vett a szezont búcsúztató eseményen

Bár a koronavírus-járvány félbeszakította az utánpótlás-bajnokságokat, természetesen idén is megtartottuk a Magyar Futball Akadémia évzáróját, ahol az U8-as korosztálytól kezdve az U19-es csapatig minden együttesünk képviseltette magát. Az edzők értékelték a magunk mögött hagyott szezont, és a szokásoknak megfelelően a díjakról sem feledkeztünk meg.


KÜLÖNDÍJAK

Az év kapusa: Megyeri Gábor – Egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, lehetőséget kapott arra is, hogy a felnőtt kerettel készüljön. A válogatottnál is számítanak rá, tagja volt az U18-as világbajnokságon megjárt korosztályos válogatottnak. 

Az év játékosa: László Dávid – Karakteres, igazi egyéniség, aki az U19 es csapat meghatározó tagja volt másfél éven keresztül, bemutatkozhatott és kiválóan helyt állt az első csapatban is. Tavalyi díjazottunk Szendrei Norbert mára már az első csapat meghatározó tagjává vált, Dávidnak is ezt kívánjuk!

Az U17-es bajnokság (nem hivatalos) gólkirálya: Gera Zalán, Németh Dániel, 12-12 gól

Az U16-os bajnokság (nem hivatalos) gólkirálya: Ulbert Renátó, 11 gól

Az U13-as Közép-Kelet bajnokság (nem hivatalos) gólkirálya: Csákány Norbert, 36 gól



U19

Vezetőedző: Simon Miklós

Pályaedző: Faltusz Zoltán

Nagy elismerés az U-19 es csapatunknak, hogy több játékos olyan teljesítményt nyújtott, hogy mind az NB III-as, mind a felnőtt csapatunk többükre is számított, akár edzéseken, akár mérkőzéseken.

Büszkék vagyunk rájuk: Megyeri Gábor, Horváth Milán, László Dávid, Buna Gábor nemcsak klubunkban, hanem a válogatottban is meghatározó teljesítményt nyújtottak.

Elismerő oklevél a koronavírus-járvány alatt végzett otthoni edzések során mutatott kiemelkedő szorgalomért: Bartha Botond, Bocskay Bertalan, Kocsis Dominik

A 12. osztály legjobb tanulója: Irimiás Gergő István

A korosztály különdíjasa (legtöbbet fejlődött játékos): Bocskay Bertalan – a csapat egyik oszlopos tagjává nőte ki magát. Példa értékű szorgalma és mentalitása, megalkuvást nem tűrő győzni akarása, kiváló rúgótechnikája átlagon felüli. Külön gyakorlásra fordított ideje és elszántsága szép lassan a legjobbak közé emelte…

A legjobb U19-es játékos: Buna Gábor – Az U19 mellett, kiegyensúlyozott és jó teljesítménye alapján folyamatos edzéslehetőséget kapott az NB I-es csapatnál, illetve kupa és bajnoki mérkőzésen is bemutatkozhatott a felnőttek között. Több poszton is bevethető, komplex játékos.


U17

Vezetőedző: Nagy Mihály

Pályaedző: Märtz Márk

Nagy Mihály értékelését ITT olvashatjátok!

A10. osztály legjobb tanulója: Kófiás Áron

A 11. osztály legjobb tanulója: Kovács Viktor

A korosztály különdíjasa: Bartha Botond

A korosztály különdíjasa: Nyitrai Bence

Legjobb játékos: Németh Dániel



U16

Vezetőedző: Farkas Tibor

Pályaedző: Fűzfa Gergely

Farkas Tibor értékelését ITT olvashatjátok!

A korosztály különdíjasa: Nagy Zoltán

Legjobb játékos: Pekár István Márk


U15

Vezetőedző: Isa Gábor

Pályaedző: Bogdánfi Márton

Az idén is jó pár új játékos érkezett hozzánk annak ellenére, hogy az U14-ben bajnokságot nyert a 2005-ös korosztály. A meglévő alapokra nagyon sokat lehetett építeni a szezon során, mert kivételes mentalitású az egész társaság. A felkészülés alatt szinte csak nemzetközi mérkőzéseket vívtunk, nyáron és télen is egyaránt, amikből rengeteget profitáltak a játékosok. A nyári felkészülést egy németországi nemzetközi tornával zártuk, ahol veretlenül a 4. helyen végeztünk. A bajnokságban a vírus okozta leállás előtt 19 mérkőzésen 14 győzelemmel 4 döntetlennel és egy vereséggel álltunk az első helyen, 62 lőtt és 14 kapott góllal. Ebben a korosztályban számos olyan potenciállal rendelkező játékos van, akik elérhetik a legmagasabb szintet.

A 9. osztály legjobb tanulója: Bezzeg Olivér Attila

A korosztály különdíjasa: Pintér Máté

Legjobb játékos: Szabó Tibor


U14

Vezetőedző: Takács László

Pályaedző: Máj Zoltán

Ajax Amsterdam, Austria Wien, Red Bull Salzburg, Sturm Graz, PSV Eindhoven, Club Bruges, Everton, Southampton, Borussia Dortmund.

Néhány csapat azok közül, akikkel – ha csak rövidített mérkőzéseken is, de – megmérkőzhettünk az elmúlt egy év során. A gyerekek fejlődése szempontjából nagyon hasznos, hogy ilyen szintű együttesek ellen mérhetjük le, hogy hol tartunk. Büszkék lehetünk magunkra, hiszen magas színvonalú mérkőzéseket játszottunk, bárki is volt az ellenfél mindenki ellen felvállaltuk a saját játékunkat, jó hírét vittük a Honvédnak és az egész magyar labdarúgásnak.

A hazai bajnokságban 19 fordulót tudtunk lejátszani, a csapat fejlődése folyamatos volt a szezon során, emiatt sajnáljuk, hogy nem tudtuk azt folytatni, hiszen a mutatott játék alapján reális esélyünk lett volna a bajnokság megnyerésére. A karantén alatti időszakból úgy érzem sikerült kihoznunk a legtöbbet, a gyerekek végig nagy elszántsággal és motiváltan végezték az edzésprogramot. Vannak olyan területek, amikben sikerült előre lépnünk ebben az időszakban is.

Szeretném megköszönni a klubnak, hogy 1 éven belül 3 ilyen nívós nemzetközi tornán tudtunk részt venni és hogy egész évben biztosították a fejlődésünkhöz szükséges feltételeket!

A srácoknak pedig köszönöm az egész éves lelkiismeretes munkájukat, sok sikert kívánok nekik a következő szezonra!

A győztes mentalitás különdíja: Balogh Zsombor Csaba

A legtöbbet fejlődött játékos: Czenky Ábel

A korosztály legjobb góllövője: Kruppai Adrián


U13

Vezetőedző: Szamosszegi Gábor

Pályaedző: Takács Richárd, márciustól Paplanos Gellért

Teljes mértékben sikeresnek mondható az U13-as korosztály debütáló éve a nagypályán. Nemcsak azért, mert gördülékenyen ment az átállás a nagyobb pályaméretekhez, a nagyobb kapuhoz és labdához, hanem azért is, mert a gyerekek megfelelő ütemben fejlődtek.

Már a nyári időszakban is láttuk, amikor az első nemzetközi megmérettetésen tornagyőzelemmel térhettünk haza, hogy kiváló képességű játékosaink vannak, ám rövid idő alatt elértük azt is, hogy csapatként is megfelelően funkcionáljanak. Nagyon jót tett a fejlődésüknek, hogy számtalan erős, külföldi ellenfél ellen edződhettek. Többek között olyanok ellen, mint a szerb Partizan Beograd, vagy az osztrák Rapid Wien. Szükség is volt rá, hiszen a hazai bajnokság színvonala nem a legmagasabb szintre készíti fel a játékosokat, márpedig néhányan, ebben a korosztályban, reálisan tűzték ki ezt a célt maguknak. Így az sem meglepő, hogy a járványhelyzetig veretlenül vezették a táblázatot.

Büszkék vagyunk arra, hogy jópáran az idősebbek között is megállták a helyüket, ám a legfontosabb számomra mégis az, hogy abban az időszakban is, amikor otthoni edzésprogramokat kaptak csak a gyerekek, jelesre vizsgázott mindenki. Egytől egyig bebizonyították, hogy a motivációjuk belülről fakad, és ha ez a hozzáállás a későbbiekben is megmarad, még sokra vihetik a jövőben.


Legjobb mentalitású játékos: Anthony David Beatty

Legsokoldalúbb játékos: Gáspár Dávid János


U12

Vezetőedző: Répás Béla

A csapat az idényre a felkészülést 2019. július 22-én kezdte meg. Az előző évadból 14 játékos kezdte meg a munkát, akik közül a télen egy fő távozott. A nyári időszak alatt számos próbajátékos mutatta meg magát az egyesület edzésein, akik közül 6 játékos csatlakozott a kerethez, így a jelenlegi létszám 19 fő. Több játékos vesz részt az edzéseinken, mint külsős játékosok, akik rendre megmutathatják, hogyan fejlődnek a saját egyesületeikben. Heti négy alkalommal edzünk, a négy foglalkozás egyikének első felében koordinációs és erőnléti edző foglalkozik a csapattal

A versenyeztetésünket a bajnokságon kívül, nemzetközi és hazai tornákkal, nemzetközi és hazai edzőmérkőzésekkel színesítjük. A csapatot nagyon színes egyéniségek és különböző személyiségű játékosok alkotják, ennek ellenére a csapat összességében küzdeni tudásból rendre jól vizsgázik, ami megmutatkozik az elért eredményekben és az edzéseken is. A szülők nagyon fontos szerepet játszanak a gyerekek közlekedésében, a csapatot a mérkőzésekre, tornákra szinte kivétel nélkül elkísérik. Igazi kihívás elé állította a társaságot a koronavírus járvány, azonban meg kell dicsérni az online edzésekhez való hozzáállásáért a játékosokat.


Legjobb mentalitású játékos: Schön Botond Csanád

Legszorgalmasabb játékos: Kapitány Zsombor


U11

Vezetőedző: Mihályi Tamás

Kitűzött célok a korosztályhoz érkezéskor:

Egyénileg: emberi értékek megismerése és a labdarúgó tudás felmérése, fejlesztése (személyiségfejlesztés, technikai képzés, alapelvek átadása)

Csapatszinten: egységes csapat kialakítása, az új játékosok integrálása a csapatba

A játékosok többségét láttam játszani az előző szezon végén, de a személyiségüket nem ismertem. Így az volt a legnagyobb feladat a szezon elején, hogy minél hamarabb pontos képet kapjak róluk, hogy kiben milyen értékek rejlenek. Azt gondolom, hogy ez sikerült is, illetve ők is megismertek engem, a felfogásomat és azt, hogyan gondolkodom a labdarúgásról.

A játékra jellemző alapelveket megismerték, és elméleti szinten tudják is, a következő félév feladata az lett volna, hogy ezeket a pályán is viszont lássuk tőlük tudatosan. Sajnos erre még várni kell a következő szezonig.

Az egyéni és a csapatszintű pontok közül majd mindegyik célt sikerült elérni, még ha a gondolatiságot még csak tanulják is. Ehhez a játékosok nyitottsága, hozzáállása és szellemi, szakmai fogékonyságuk is kellett.  

A 2020–2021-es szezonban mind egyénileg, mind csapatszinten is minőségi ugrást várok a fejlődésben.

Jövőre folytatjuk együtt.


Legtöbbet fejlődött játékos: Ebenspanger Máté Szilárd

Legjobb mentalitású játékos: Bogdán Martin


U10

Vezetőedző: Takács Richárd (2020. januárig Tepliczky Péter)

Minden szempontból rendhagyó éven van túl a csapat, hiszen a télen edzőváltás történt az életükben, majd március közepétől három hónapon keresztül otthoni edzésprogram alapján kellett egyénileg dolgozniuk. Ez az időszak elsősorban az akarat próbája volt, és összességében véve el lehet mondani, hogy a srácok kiállták a próbát, bizonyították, hogy bár még csak 10 éves gyerekekről van szó, képesek profi módon viselkedni és mindent megtenni a fejlődésük érdekében.

A karanténban töltött időszak előtt edzőmeccseken és magas színvonalú tornákon bizonyították a fiúk, hogy bárkivel képesek felvenni a versenyt, és sokra hivatott korosztályról beszélhetünk. Hétről hétre léptek előre a játék intenzitása és felépítése terén, és ami a legfontosabb, napról napra nagyobb önbizalommal mentek fel a pályára és csapatként is óriási fejlődésen mentek keresztül rövid idő alatt. Gyorsan a végére értünk a szezonnak, bár nem ezekre a körülményekre készültünk, azt gondolom, hogy hála a gyerekek kiváló hozzáállásának, és a szülők töretlen támogatásának, akiknek ezúton is köszönöm, hogy végig segítették a munkánkat, kihoztuk a maximumot ebből az időszakból. Néhány hét múlva frissen, kipihenten és legalább ilyen lelkesedéssel megyünk tovább a megkezdett úton.


Legjobb mentalitású játékos: Kenderesi Noel

Legszorgalmasabb játékos: Nagy Gábor


U9

Vezetőedző: Istók Ferenc

A korosztály jelenlegi létszáma: 15 igazolt labdarúgó.

Ősszel hárman távoztak és hárman érkeztek a korosztályba az MFA-régióhoz tartozó partner egyesületekből.

A csapatnál az alap technikai elemek fejlesztése mellett a korosztálynak megfelelő taktika elsajátítása volt a legfőbb célkitűzés. Fontos szerep jutott az egyéni képzésnek, a mozgáskoordináció és a kognitív képességek fejlesztésének.

A játékosok az ősszel négy Bozsik alközponti fesztiválon vettek részt az MLSZ szervezésében. Folytatódott Dunamenti Iskola Gyermek Liga tornasorozat, amin az egyesület több korosztálya mellett az U9-es csapatunk is mint címvédő indult. Figyelemre méltó bravúros félévet produkáltak a gyerekek, augusztustól januárig minden tornát, kupát megnyertek, amin elindultak.

Eredmények:

FTC-elit torna 1. hely

Czibor Zoltán Emléktorna 1. hely

Focifesztivál Gödöllő 1. hely

Szentesi Kupa 1. hely

Főnix-Kupa 1. hely

Mol-Vidi Kupa 1. hely

Labdarúgó Torna Mátészalka 1. Hely

További tornák:

Kulcsár Ferenc Emléktorna 2. Hely

Dvtk Legendák Kupa 3. Hely

Sajnos A Dunamenti Ligát nem tudtuk befejezni, pedig komoly esélye volt a csapatnak c címvédésre!

Tavasszal a játékosok elsőként NB I-es vezetőedző segítségével bele kóstolhattak a futsal rejtelmeibe. Fontos tapasztalatokat szereztek az edzések által, sajnos az élet közbeszólt és az gyakorlások otthon folytatódtak. Kihívás volt ez edzőnek, játékosnak, szülőnek egyarán. Le a kalappal a játékosok és a segítő családtagok elött, a lehetőségekhez képest tökéletesen, végig motiváltan végezték el aznapi edzésfeladatokat. Mindenki csillagos ötösre vizsgázott!

A játékosok fejlődése folyamatos, edzésmunkájuk, a labdarúgás iránti szeretetük példa értékű. Szeretik a kihívásokat, élvezik a játékot és könnyedén veszik az akadályokat. A csapat jó közösséget alkot, pályán kívül és belül egyaránt barátok.

Rendszeres látogatói felnőttcsapatunk hazai mérkőzéseinek.


Legjobb teljesítményt nyújtó játékos: Varga Botond Gábor

Legtöbbet fejlődött játékos: Kecskés Botond


U8

Vezetőedző: Kóródi Viktor

A 2012-es korosztály létszáma ebben az évben 12 fő volt. A fő célkitűzés a játék megszerettetése mellett a technikai képzés volt. Emellett az, hogy egyre nagyobb tudással rendelkezzenek a játékról, akár már taktikailag is, így nagy hangsúlyt fektettünk a kognitív képességek fejlesztésére is. A gyerekek hónapról hónapra, hétről hétre fejlődtek, egyre magabiztosabbak, ügyesebbek, gyorsabbak voltak az edzéseken és a mérkőzéseken is.

Bár még hosszú az út számukra, de látszódik, hogy a sportág szerelmesei lettek, valamint megmutatták, hogy egyénileg is szeretnének gyakorolni, fejlődni, köszönhetően a hozzáállásuknak, és a mögöttük álló, segítő szülőknek!

A csonka év során Bozsik fesztiválokon, Dunamenti Liga mérkőzéseken és tornákon vettek részt a gyerekek, ahol a szép játék mellett jó eredményeket is értek el.

Kívánok nekik további sok sikert a pályafutásukhoz, és hogy mindig tegyenek meg mindent, ahhoz, hogy minden nap egy kicsit többek legyenek, mint az előző nap.


Legjobb hozzáállású játékos: Zsila Levente Márk

Legtöbbet fejlődött játékos: Sudár-Sáránszki Simon


(A fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy