Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Atyai tanácsok

Atyai tanácsok

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A hét játékosa – Klausz Milán mesterhármasával nyert az U15-ös csapatunk

Mivel az összes csapatunk győzött a legutóbbi hétvégén, ezért több remek teljesítmény közül választhattunk, s végül Klausz Milánra voksoltunk, így a 14 esztendős támadó lett a hét játékosa.


Szezonbeli második, honvédos karrierje hetedik mesterhármasát jegyezte a múlt hétvégén Klausz Milán (aki emellett egy-egy alkalommal négy, valamint öt gólt is szerzett egy meccsen), amelynek értékét tovább növeli, hogy a Kecskeméten győztes Budapest Honvéd-MFA U15-ös csapatának mindhárom gólját ő jegyezte.

„Bár a pálya talaja nem volt a legjobb, az első öt perc után ehhez sikerült alkalmazkodnunk, és mi birtokoltuk többet a labdát, belelendültünk a mérkőzésbe, majd meg is szereztük az első gólt – kezdte Klausz Milán. – Menyus (Menyhárt Barnabás – a szerk.) adta be balról a labdát, a védővel szemben csináltam egy esernyőcselt, aztán elpasszoltam a kapus mellett. A második gólnál szintén Menyustól kaptam a passzt, a beadása után pedig a védőmet megelőzve fejelte a kapuba, míg a harmadik gólnál egy középre belőtt labdát passzoltam a kapuba az ötösről.”

Klausz Milán az idény 14. bajnoki mérkőzésén a 13., a 14., és a 15. gólját jegyezte, amivel a második helyen áll az U15-ös bajnokság góllövőlistáján, akárcsak a Honvéd a tabellán, de az ifjú támadó hozzátette, az előző szezonban U14-es bajnoki címet szerző csapattal mindenképp az első hely a céljuk.

Ha pedig valakiben felvetődne a kérdés, hogy a 14 esztendős tehetség és a korábbi válogatott csatár, a Magyar Futball Akadémián dolgozó Klausz László között van-e kapcsolat, akkor eláruljuk, igen, a nemzeti csapatban 27 találkozón 6 gólt szerző támadó fiáról van szó.

„Apa is csatár volt, így egyértelmű volt számomra, hogy én is az szeretnék lenni – jegyezte meg Klausz Milán. – Édesapám az egyik példaképem, nagyon sokat segít nekem, mindig átbeszéljük a jó, illetve rossz dolgokat, elmondja, hogy kell cselekedni egy-egy szituációban. Válogatott volt, játszott külföldön, fel lehet rá nézni, míg mellette Davide Lanzafame és Cristiano Ronaldo a példaképem.”

Klausz Milán a harmadik szezonját tölti a Honvédnál, és a mostani az első idény, amikor már ő is bent lakik az akadémián, így pedig több ideje van a pihenésre, ami szintén fontos szempont a tanulás és a futball mellett.

„Szeretném, ha édesapámhoz hasonlóan én is szerepelhetnék a magyar válogatottban, ha úgy adódik kipróbálnám majd magam külföldön is, először azonban a Honvédnál szeretnék bekerülni a nagycsapatba” – tekintett előre Klausz Milán, akinek a tavaszi U14-es bajnoki cím az eddigi legszebb honvédos pillanata, s kívánjuk neki, hogy sok aranyos élményben legyen még része Kispesten.


A hét játékosa cím korábbi győztesei:

Pekár István – https://honvedfc.hu/hirek/puyol-es-vadocz/2019-11-20

Benkő László – https://honvedfc.hu/hirek/gollal-tert-vissza/2019-11-12

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/golszerzo-es-kommentator-gazdag-daniel-video/2019-11-05

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/tovabb-nyujtana-a-jo-szeriat/2019-10-29

Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16

Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08

Kerezsi Zalán –  https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club