Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy tripla, plusz hat

Egy tripla, plusz hat

Matches

Published: 09/18/2023, 03:13 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

9–0-ra nyert Szolnokon listavezető női csapatunk

Az újpesti bravúr után Szolnokra utazott női csapatunk. Martin Masaryk játékosai a forduló előtt kilencedik helyen álló Tisza-parti gárda vendégei voltak, ahol 9–0-s Honvéd-siker született.

A 26. percig kellett várni az első gólra, Olivia Morris találata törte meg a csendet, 10 perccel később, végül triplázó Sipőcz Virág is betalált. A folytatásban Hajpál Melissza, Katona Katinka és Ambach Dézi egyszer, Angyal Petra pedig kétszer is gólt szerzett. A kiütéses győzelemmel (és az újabb három ponttal) továbbra is vezetjük a bajnokságot.

Az 54. és a 60. perc között négy gólt is szereztek a lányok!

A következő fordulóban a veretlen Nyíregyháza Spartacus csapatát fogadjuk hazai pályán, a mérkőzés szombaton 17:00 órakor kezdődik a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

Martin Masaryk: – Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, mégis az eredmény ennek ellenére is látnunk kell, hogy az első 20 percben nem voltunk elég jók. Több pontatlan passzunk volt, labda nélküli mozgásokban is keveset mutattunk, de az első találatunk megnyugtatott minket. Onnantól kezdve jól helyt álltunk, nagyot melóztak a játékosaim, mindegyiküknek látnia kell, hogy számítunk rájuk. A következő fordulóban nehéz meccs vár ránk, muszáj lesz a csapatnak a párharc elejétől kezdve a maximumot nyújtania!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–9 (0–3)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion

V: Bálint K. (Ancsin, Medovarszki)
G: Morris (26.), Sipőcz (36., 54., 60), Hajpál (45.), Katona (57.), Angyal (59., 90+1.), Ambach (68.)

Honvéd: Széchenyi – Sipőcz, Ambach (Patonay, 73.), Nagy E., Szabó J. (Pozsár, 61.), Hortobágyi (Wittner, 73.), Morris, Katona (Békési, 61.), Angyal, Nádudvari (Kós, 61.), Hajpál (Kovács A., 61.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

09/18/2023, 03:13 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Information, key facts – everything you need to know ahead of our match against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football