Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Háromból három

Háromból három

Matches

Published: 08/14/2023, 02:26 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nem talált legyőzőre edzőmérkőzésein női csapatunk

 múlt hét során három felkészülési mérkőzést játszottak a hölgyek hazai pályán, melyből mindhárom találkozót meg is nyerték, a Vasas, a Szolnok és az NB I-es Szeged ellen is diadalmaskodtak.

Martin Masaryk csapata először Vasas Kubala Akadémiával csapott össze, amely mérkőzésen 5–2-s sikert aratott. Érdekesség, hogy az angyalföldiektől az előző idényben 5–0-ra, illetve 6–0-ra kaptunk ki.

A második összecsapáson az NB II-es rivális Szolnok volt az ellenfél, a lányok 6–0-ra győztek, de az utolsó párharc volt a legnagyobb erőpróba, ahol az első osztályú Szegeddel csaptak össze. A találkozó jó iramban telt, összeszedett játékunknak hála pedig 3–1-re tudtunk nyerni,  így a heti edzőmeccseken száz százalékos teljesítményt nyújtott a csapat, a 14 rúgott gól mellé pedig csak 3-at kaptunk!

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
BUDAPEST HONVÉD–VASAS KUBALA AKADÉMIA 5–2
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Sipőcz, Nádudvari, Kovács A., Békési, Kós

Martin Masaryk: – Nagyon örülünk a győzelemnek, egy ilyen eredmény mindig jót tesz a morálnak. Keményen dolgoztunk a találkozó előtt, így fáradtan érkeztünk, de ez sem volt akadály. A felkészülésben járunk, sok mindenben kell fejlődnünk, hiszen több hibát vétettünk, de tetszett, ahogy a lányok a meccs során próbáltak törekedni a taktikai utasítások betartására.

BUDAPEST HONVÉD–SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC 6–0
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Kovács A. (2), Turanova, Nagy E., Sipőcz, Angyal

Martin Masaryk: – A találkozó elejét többször is hibáztunk, szerencsénk, hogy a Szolnok nem büntette meg ezeket. A pontatlanságoktól függetlenül is bizakodásra adnak okot a látottak, szép gólokat szereztünk, elégedett vagyok a lányok hozzáállásával és elhivatottságával. Napról napra egyre jobbak vagyunk, nagyon jó társasággal dolgozhatok együtt, amely csapatként sokra hivatott.

BUDAPEST HONVÉD–KÉSZ ST. MIHÁLY SZEGED 3–1 
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Kovács A. (2), Nádudvari

Martin Masaryk: – Tetszik ahogy a lányok dolgoznak, akkor is, ha taktikailag most is adódtak hibák, de azon dolgozunk és arra szolgálnak ezek a mérkőzéseket, hogy javítsuk őket.A játékosaim megmutatták, hogy képesek egymásért küzdeni, csapatként pedig pont erre van szükségünk, hogy erős ellenfelekkel is felvegyük a versenyt. A bajnokság során fontos lesz, hogy az ilyen mérkőzéseket (is) meg tudjuk majd nyerni, már nagyon várjuk az idény kezdetét!

08/14/2023, 02:26 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Match info, facts, and figures – everything you need to know about the clash against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football