Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét erős riválissal találkoztunk

Ismét erős riválissal találkoztunk

Women's football

Published: 04/04/2023, 05:05 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A feljutásért küzdő Nyíregyházát fogadták a hölgyek

A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban fogadta női csapatunk a NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában a Nyíregyháza együttesét. A találkozón 7–0-s vendégsiker született, vezetőedzőnket, Vass Lászlót ezúttal Krár Edina asszisztensedző helyettesítette betegség miatt. 

A két élcsapat elleni párharcot követően a Budapest Honvéd a Gyulai Amazonok vendége lesz április 8-án, szombaton délután két órakor.

Krár Edina: – Ismét a bajnokság egyik legerősebb csapatát fogadtuk, fegyelmezett védekezésre rendezkedtünk be, ötvédős felállással, a labdaszerzést követően pedig gyors kontratámadásokkal kívántunk megbontani az ellenfelünket. Előbbivel teljes mértékben elégedettek voltunk, jól zártuk a területeket, azonban a labdás fázisban nem találtuk meg a sajátjainkat jó passzokkal. Fizikálisan és mentálisan egyaránt jól bírtuk a mérkőzést, az eredmény ellenére is büszkék lehetünk a lányokra, emellett pedig külön öröm volt, hogy a lefújást követően az ellenfél trénere is megdicsérte a csapatot a védekezésben mutatott teljesítménye kapcsán.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT 14. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0–7 (0–3)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Barta (Kiss-Szemán, Pápista)
G: Vig (5., 17., 77., 85.), Szerb (10), Paranai (51.), Novák (83.)

Honvéd: Kiss R. – Zrínyi (Szokolányi, 64.), Tarr (Patonay, 77.), Diós, Batta, Lakatos A., Németh F., Tóth B. (Gulyás, a szünetben), Bordás (Wieszt, 88.), Koltai, Nagy E.
Megbízott vezetőedző: Krár Edina

04/04/2023, 05:05 PMWomen's football

Related news

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Match info, facts, and figures – everything you need to know about the clash against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Information, interesting facts – everything you need to know about the clash against Szekszárd FC.

10/24/2026 | Women's football