Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdős meccsen kapott ki az Egertől női csapatunk

Küzdős meccsen kapott ki az Egertől női csapatunk

Women's football

Published: 05/08/2023, 08:08 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Pénteken a Vasas otthonában folytatják a lányok a bajnokságot

Vass László tanítványai a debreceni túrát követően az Eger csapatát látták vendégül Kispesten a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A találkozón 3–0-s egri győzelem született, az első játékrészt követő szünetre csak egy gólos volt csapatunk hátránya, de azt a második játékrészben nem sikerült azt ledolgozni.

Vass László: – Nagy várakozásokkal vetettük bele magunkat az Eger elleni mérkőzésbe, mert úgy készültünk, hogy ezúttal egy játékerőben hozzánk közelebb álló csapattal játszhatunk. A felállásunk maradt, csupán a középpályásoknak adtunk extra instrukciókat, a támadások segítését vártuk el tőlük, de ebben továbbra is vannak hiányosságaink. Sajnos a játékunk ezúttal nem lépett előre, a passzpontosságunk továbbra is bizonytalan, így nehezebben jutottunk előre. Egyedül a védekezésünkkel és a lányok hozzáállásával vagyok elégedett, mert sokkal magabiztosabbak voltak a lányok, mint eddig.

A második játékrészre sajnos elveszítettük Kós Gabriellát, akire építhettünk volna a támadásvezetéseknél, illetve a pontrúgások alkalmával, ez nagy érvágás volt. Ennek tükrében is maximálisan elégedett vagyok a csapatom mentalitásával, az akarattal és a hajtással.

Most rövidebb hetünk lesz, pénteken a dobogós Vasassal játszunk egy nehéz meccset, de természetesen Angyalföldön is az a célunk, hogy fejlődjünk!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT 19. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC – EGER LABDARÚGÓ SPORT 0–3 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth K. (Szarka, Kelemen)
G:
Smuczer (21.), Csehi (53.), Szívósné (80.)

Honvéd: Kiss R. – Gulyás, Nagy E., Tarr (Kőmíves, 70.), Kós (Wieszt, a szünetben), Batta, Lakatos, Szokolányi (Kiss B., 88.), Patonay, Bordás, Koltai
Vezetőedző: Vass László

05/08/2023, 08:08 PMWomen's football

Related news

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Match info, facts, and figures – everything you need to know about the clash against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Information, interesting facts – everything you need to know about the clash against Szekszárd FC.

10/24/2026 | Women's football