Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenki előre szeretne lépni

Mindenki előre szeretne lépni

Women's football

Published: 03/17/2023, 04:01 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Női csapatunk hétvégén folytatja a bajnokságot

Március 19-én, vasárnap 15:00-kor folytatja a bajnokságot női csapatunk. A Vass László trenírozta hölgyek január 23-án kezdték el a téli felkészülést és szűk két hónappal később ismét tétmérkőzést játszanak, ezúttal a Soroksár csapata ellen.

Csapatunk szakvezetője, Vass László úgy érzi, hogy a csapat mögött lévő nyolchetes felkészülés során rengeteg mindenben sikerült előrelépni.
„Eredményes periódus van mögöttünk, büszke vagyok a lányokra, mert sok mindenben sikerült fejlődést elérni az elmúlt hetek során – kezdte Vass László. – Négy edzőmérkőzést játszottunk, nagy játékerőt képviselő ellenfelekkel szemben és emellett a tűréshatáron belül, de az edzések mennyiségén is emeltünk”

Vezetőedzőnk úgy érzi, hogy bár még bőven van hova fejlődni, de a játék több aspektusában is sikerült előre lépni.
„A labdabirtoklásunkra és a passzpontosságunkra nagy hangsúlyt fektettünk a gyakorlásokon és a meccseken egyaránt, de sokat dolgoztunk a speciális állóképességen,  futballkondíción is, ami számomra nagyon fontos. A védekezésben voltak és talán még vannak is hiányosságaink, de a két téli érkezővel és a játékosok odaadó edzésmunkájával előre tudunk lépni tavasszal “– vélekedett szakvezetőnk.

Télen kinevezett trénerünk érkezése új löketet adhat a hölgyeknek a folytatásban, melyre egy nehezebb félszezont követően nagy szükség lehet.
„Biztos vagyok benne, hogy az érkezésem hozott új impulzusokat a lányoknak, sőt reménykedek is benne – tette hozzá Vass László. – Nem tudom, hogy utánanéztek-e az edzői múltamnak, vagy csak alapból ilyen tiszteletteljesek, de az edzéseken mutatott teljesítményünkre nem tudok panaszkodni. A felkészülés alatt készítettem egy kérdőívet, ami a magukkal szembeni elvárásaikat és a szereplésünk kapcsán megfogalmazott céljaikat mérte fel. Örömmel láttam, hogy egyöntetűen mindenki előre akar lépni, mint játékos, és ezek mellett a legfontosabb, hogy a legjobbat szeretnék a csapatnak. Ez a mentalitás kell ahhoz, hogy tényleg javulni tudjunk”

Csapatunk, ahogy említettük, a Soroksár gárdáját fogadja itthon, a 10. helyről várhatjuk az összecsapást a jelenlegi listavezető ellen, akik eddig veretlenek a bajnokságban.

NŐI NB II. KELETI CSOPORT 12. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC

Március 19., 15:00
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

03/17/2023, 04:01 PMWomen's football

Related news

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Match info, facts, and figures – everything you need to know about the clash against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Information, interesting facts – everything you need to know about the clash against Szekszárd FC.

10/24/2026 | Women's football