Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pont nélkül maradtunk

Pont nélkül maradtunk

Matches

Published: 10/22/2023, 04:18 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Hódmezővásárhely legyőzte második csapatunkat

A 11. fordulóig 23 pontot gyűjtő, ezzel pedig a negyedik helyen álló Hódmezővásárhelyi FC látogatott második csapatunkhoz az NB III Dél-Keleti csoportjában.

A 12. percig izgalmas mezőnyjátékot, utána pedig már helyzetet is láthattunk. Zámbori Dániel egy mélységből felívelt labdára csapott le, amit hét méterre a kaputól, kiszorított helyzetből lőtt rá és Megyeri Gábor bravúrja kellett, hogy ne kerüljünk hátrányba. 11 perccel később a Vasas II elleni meccset eldöntő Benkő László cselezte be magát a vendégek tizenhatosán belülre, majd ballal lőtt a bal felső irányába, sajnos centiket tévedett, így kirúgással folytatódott a találkozó.

A 32. minutumban Gréczi Márton jutott el az alapvonalunkig, ahonnan a jobb lábas támadó ballal kanyarított Ondrejó Tamáshoz. A középpályás szabadon maradt, de a kapáslövése a kapu fölé szállt. Öt perccel később viszont már vezetést szereztek a vendégek, Pintér Máté szabálytalansága után kapott büntetőt a Hódmezővásárhely, amit Tóth Dániel értékesített.

A térfélcserét követően déjá vu-érzésünk volt, hiszen a 49. percben ismét Benkő László alakított ki lehetőséget, de lövése sajnos ismét elkerülte a kaput. Az első órát Kaczvinszki Dominik fejese zárta, korosztályos válogatott védőnk Haragos Viktor szöglete után fejelt, de a bólintása pont Deczki Máté kezében kötött ki.

A 68. percben megduplázta az előnyét a Hódmezővásárhely, Juhász Jónás bólintott a kapunkba egy szögletet követően (0–2). Továbbra is sokat próbálkoztunk, azonban nem tudtunk gólt szerezni, sőt a 84. percben egy kontrát követően tovább növelte az előnyét a kék-sárga mezes alakulat, a csereként beálló Dobronoky Viktor talált be (0–3).

A következő fordulóban, október 29-én a Cegléd otthonában javíthat második egyesületünk.

Kurucsai Milán: – Újra beleszaladtunk abba a hibába, hogy súlytalanok voltunk az ellenfél tizenhatosán belül, rossz döntéseket hoztunk és ezért nem tudtunk betalálni. A tizenegyes miatt hátrányba kerültünk, ilyenkor pedig kényszerpályán mozog egy csapat, mennie kell az eredményért. A Hódmezővásárhely rutinosan ki is használta ezt.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 0–3 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth T. (Kovács Z., Szabó L.)
G: Tóth D. (37. – tizenegyesből), Juhász J. (68.), Dobronoky (84.)

Honvéd: Megyeri – Vojtko, Nagy Z., Kaczvinszki, Pintér M. – Menyhárt (Hancz, 82.), Simon Sz. (Horváth B., 74.), Polák – Benkő (Sebestyén, 70.), Simon B. (Koszovscsuk, 70.), Haragos (Balogh Zs., 70.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Hódmezővásárhely: Deczki – Guth, Zana, Zámbori, Dóra – Ondrejó, Juhász J. (Hunya, 90.) – Arany, Rabecz (Hegedűs, 69.), Gréczi (Orosz, 90.) – Tóth D. (Dobronoky, 81.)
Vezetőedző: Antal Krisztián

10/22/2023, 04:18 PMMatches

Related news

Our second team also begin with a draw

Our second team also begin with a draw

Gábor Kovács's side played out a goalless draw against Békéscsaba, who were still in the second division last season, in the opening round of NB III's South-East group.

07/25/2026 | Matches

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Our second team ends the season with defeat

Our second team ends the season with defeat

Gábor Kovács's side finished the campaign in eighth place.

05/23/2026 | Matches

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team