Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb mesterötös

Újabb mesterötös

Matches

Published: 04/30/2024, 12:30 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Hazai győzelemmel növelte előnyét női csapatunk

11–0-s sikerrel folytatja menetelését a bajnoki cím felé listavezető női együttesünk, amely az SKSE-t fogadta utánpótlásközpontunkban. Martin Masaryk öt helyen változtatott a kezdő tizenegyben a szerdai találkozóhoz képest, de a lányok így is lehengerlően futballoztak, hiszen már az első játékrészben négy gólos előnyt dolgoztak ki, a szünet után pedig majd’ kétszer annyi gólt lőttek még. Hat játékosunk volt eredményes a mérkőzésen, köztük Kovács Alexandra, aki ötször zörgette meg a hálót és 29 találattal a második a mesterlövészek listáján!

Kovács Alexandra a második mesterötösét szerezte a 2023/2024-es kiírásban, míg a brazil Josilene Matos eddig egy alkalommal jutott el öt gólig, csapatunk összesen 109 találatnál jár, ami azt jelenti, hogy immár a mi nevünk mellett olvasható a legtöbb rúgott gól a tabellán.

Az Újpest 2–2-es döntetlent játszott az Egerrel, így együttesünk immár öt ponttal vezet a bajnokságban. A lányok a következő fordulóban, vasárnap 17:00 órától a hetedik helyezett Gyulai Amazonok vendégei lesznek.

Martin Masaryk: – Sokat változtattunk a kezdő tizenegyben az előző fordulókhoz képest, de a teljesítmény változatlan volt, jól dolgoztak a lányok. Ellenfelünk 10 emberrel védekezett a kapuja előterében, nem kezdeményezett, a kontralehetőségeket várta, míg mi veszélyesen futballoztunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Örülök, hogy senki sem sérült meg, készülünk a következő fordulóra. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SKSE WOMEN 11–0 (4–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bódi Virág (Keszeg, Jerkó)
G
: Kovács A. (11., 30., 50., 57., 65.), Matos (12., 18.), Wittner (55.), Hajpál (84.), Sipőcz (85.), Katona (90+1.)

Honvéd: Széchenyi – Pozsár, Kós (Sipőcz, 64.), Matos (Katona, a szünetben), Nagy E. (Szabó, a szünetben), Dénes, Hortobágyi, Nádudvari (Ambach, 64.), Wittner, Hajpál, Kovács A.
Vezetőedző: Martin Masaryk

04/30/2024, 12:30 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football