Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Válogatott igazolás

Válogatott igazolás

Women's football

Published: 07/07/2023, 04:14 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Széchenyi Szonjával erősödik Vass László csapata

A PAFC gárdájától igazol a Budapest Honvédhoz a 18 éves Széchenyi Szonja. Az U19-es válogatott kapus a mögöttünk hagyott idényben egy mérkőzésen védett a felcsútiak első csapatában, míg az U19-es korosztályban 16 alkalommal állhatott a gólvonalon. 

„Kisgyermek korom óta meghatározta az életemet a futball. Édesapám labdarúgóedző, mindig lejártam az edzésekre, együtt futottam a játékosokkal, a mellette dolgozó kapusedző is inspirált, pár évvel később aztán a kapuban találtam magamat, most pedig olyan célokat vázoltak fel nekem Kispesten, amelyek által én is több lehetek. Egy ambiciózus projekt részesésé válhatok, a fejlődésem szempontjából is jó helyen leszek, szeretnénk a csapattal feljutni az első osztályba. Remek körülmények között készülhetünk a Honvédnál, személyes célom, hogy alapember lehessek egy első osztályú egyesületben, továbbá a felnőttválogatottban is szeretnék bemutatkozni – mondta frissen igazolt kapusunk, Széchenyi Szonja. 

07/07/2023, 04:14 PMWomen's football

Related news

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Hosting PMFC this weekend at Bozsik Aréna

Match info, facts, and figures – everything you need to know about the clash against PMFC.

11/02/2026 | Women's football

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Away Trip Ahead – Our Women's Team Travels to Szekszárd

Information, interesting facts – everything you need to know about the clash against Szekszárd FC.

10/24/2026 | Women's football