Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lendületet adó találat

Lendületet adó találat

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A hét játékosa – Fontos góljával győzelemhez segítette csapatát Tarcson Ákos

Tarcson Ákos szemfülessége és akaratossága is kellett ahhoz, hogy U16-os csapatunk legyőzze múlt héten a Ferencváros együttesét a 19. fordulóban. A 16 éves akadémistánk a 48. percben vette be a vendégek kapuját, ami azután egyenes utat jelentett a győzelemhez, így nem véletlenül érdemelte ki a hét játékosa címet.

„Csapattársamnak, Rácz Balázsnak felívelték a labdát, aki továbbcsúsztatta a fradis védőnek, ki akarta rúgni. Aztán én eltoltam balra és ballal berúgtam a labdát – mesélte Tarcson Ákos a Ferencváros elleni góljáról, amelyről azt is elárulta, miért volt igazán fontos találat. – Az első félidőben nem ment úgy a játék a csapatnak és kellett egy gól, ami meghozta nekünk a lendületet és további gólokat hozott a csapatnak. Ez volt az első gólom a szezonban, örülök, hogy ilyen fontos találatot szereztem.“

A csapat magabiztos, 13 pontos előnnyel vezeti a tabellát, amelynek köszönhetően jó eséllyel pályázik a bajnoki címre. A legutóbbi találkozón azonban 3–0-s vereséget szenvedett a Vasas ellen, amellyel elveszítette veretlenségét az együttes.

„Nem vette el a kedvünket a vereség, mentünk tovább és megvertük a Ferencvárost – mondta a hét játékosa. – Nagyon fontos meccs volt, mert ha kikaptunk volna, lehet, hogy a többi csapat azt gondolja, rossz formában vagyunk, így bebizonyítottuk, hogy az a vereség csak egy botlás volt, semmi több.“

Tarcson Ákos 2018-ban érkezett a Honvédhoz, Felcsútról, s jó döntésnek tartja a váltását.

„Nagyon tetszik itt, szeretem a csapatomat, a kollégiumban is jól érzem magam, az edzőim is nagyon jók, nincs panaszom – mondta akadémistánk a Honvédnál szerzett élményeiről. – Szerintem nagyon jó utánpótlásképző klub a Honvéd, én pedig szeretem a kihívásokat.“

Azt is elárulta, egy véletlen folytán került kapcsolatba a futballal, ma már azonban el sem tudná képzelni az életét nélküle.

„Az ovink benevezett egy focitornára, ahol gólkirály lettem és elhívtak a Kaposvár akadémiájához, ahol hétéves korom óta fociztam – mesélte a kezdetekről Tarcson. – Ha az a torna nincs, nem is biztos, hogy elkezdek focizni, lehet, valami más sportágat űztem volna, de egyből megszerettem a futballt. Az a célom, hogy bemutatkozzak itt a Honvédnál az NB I-ben, és ha jól teljesítek, esetleg egy külföldi csapatnál is kipróbálnám magam. A foci után is szeretnék a sportban maradni, gondolkozom rajta, hogy edzőnek tanuljak majd.“

Ahogy minden fiatalnak, Tarcson Ákosnak is fontosak a követendő példaképek, amelyekből akár Kispesten is találnak tehetségeink.

„A Honvédból nagyon szeretem Lanzafamét, tetszik a személyisége, ahogy küzd a pályán – mondta fiatal futballistánk. – Nagyon szeretem Lionel Messit is, de ha példaképet kellene mondanom, talán Ronaldót említeném, aki nagyon céltudatos ember.“

A hosszútávú tervek mellett azonban akad tennivaló a közeljövőben is, az U16-os korosztályunk számára pedig egyértelműek a célok.

„Megpróbáljuk a bajnokság hátralévő részét veretlenül végigvinni – mondta az előttük álló feladatokról Tarcson Ákos. – Igaz, becsúszott egy vereség, de szeretnénk a továbbiakban is jól teljesíteni, megnyerni az összes mérkőzést, hiszen bajnokok akarunk lenni. Szerintem nagyon jó ez a korosztály, jövőre is bajnokesélyes a csapat.“


A hét játékosa cím korábbi győztesei:

Szűcs Tamás – https://honvedfc.hu/hirek/kellett-a-gol/2020-03-03

Németh Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/dupla-dupla/2020-02-26

László Dávid – https://honvedfc.hu/hirek/lanzafame-tanacsai-video/2019-12-11

Németh Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/a-negyedik-mesterharmas/2019-12-03

Klausz Milán – https://honvedfc.hu/hirek/atyai-tanacsok/2019-11-27

Pekár István – https://honvedfc.hu/hirek/puyol-es-vadocz/2019-11-20

Benkő László – https://honvedfc.hu/hirek/gollal-tert-vissza/2019-11-12

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/golszerzo-es-kommentator-gazdag-daniel-video/2019-11-05

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/tovabb-nyujtana-a-jo-szeriat/2019-10-29

Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16

Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club