Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lanzafame tanácsai – Videó!

Lanzafame tanácsai – Videó!

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A hét játékosa – László Dávid ollózós góljával verte a Honvéd-MFA a PAFC együttesét

László Dávid duplájával győzte le a PAFC együttesét a Budapest Honvéd-MFA az U19-es bajnokságban, s a látványos gólt szerző támadót választottuk a hét játékosának.

Hátrányból megnyert rangadó, sorozatban harmadik győzelem, két gól, ráadásul a második látványos és három pontot is ért – nehéz ennél többet kívánni, mint ami most összejött az U19-es csapatnak és László Dávidnak.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, tudtuk, hogy jó erőt képvisel a Felcsút, és miután a kilencedik percben megszerezték a vezetést, még nehezebbé vált a találkozó – kezdte a korosztályos válogatott László Dávid. – Szerencsére tíz percen belül sikerült egyenlíteni, a hajrában pedig egy kiegyenlített meccs végén a győzelmet is megszereztük. Ami a góljaimat illeti, az elsőnél egy szépen felépített támadás után labdát vesztettünk, de visszatámadtunk, elém pattant a labda és hosszú sarokba lőttem, míg a másodiknál Fazekas Lóránt megcsúsztatott egy bedobást, a kapunak háttal állva átvettem a labdát, amit ollózó mozdulattal juttattam a hálóba. Szép gól volt, és mások is ezt mondták, akikkel beszéltem a meccs után. Nem szeretek ilyet mondani, hogy ez karrierem legszebb gólja, hiszen a pályafutásom java még előttem áll, így maradjunk annyiban, hogy szép gólt volt, örülök neki.”


U19-es csapatunk egyébként remek szériát fut, a legutóbbi hat meccséből ötöt megnyert, és a döcögősebb idénykezdet után eljutott oda, hogy amennyiben a szombati szezonzárón legyőzi az MTK-t, akkor minimum a második helyen telel a társaság, amelynek mindössze három pont a hátránya a listavezető Győrrel szemben.

„A bajnokság elején messze voltunk ettől, viszont mi már akkor is tudtuk, mire vagyunk képesek, amikor sokan még nem hittek bennünk – hangsúlyozta László Dávid. – A nyári felkészülés során azt éreztem, nagyon egyben vagyunk, aztán mégis nehezebben indult a bajnokság, rosszul kezdtünk, és onnan próbáltunk meg előrelépni. Összeszoktunk, megismertük egymást, hogy ki és mire képes, no meg hittünk magunkban és egymásban. Ez a kulcs.”

Az ötödik esztendeje a Honvéd akadémiáján pallérozódó 17 esztendős tehetségnek ez a második szezonja az U19-es gárdában, s mint elmondta, az előző idényben nehezebb dolga volt, hiszen akkor két évvel idősebbek ellen is kellett futballoznia. Akkor 14 meccsen 2 gólt szerzett, most 13 találkozót követően már hétnél jár. László Dávid hozzátette, ez egy lépcsőfok, amit meg kell mászni, hogy eljusson a következő szintre.

„Szeretnék minél hamarabb bemutatkozni az NB I-ben és aztán ott minél több meccset játszani – hangsúlyozta eltökélten az ősz folyamán többször is nagyokkal készülő László Dávid, akitől azt is megkérdeztük, hogy melyik is az igazi posztja? – A válogatottban már játszottam bal oldali védőt, de szoktam szélsőként és támadóként is szerepelni. Mindenhol szívesen futballozom, de talán csatárként érzem magam a legjobban, majd kialakul ez is idővel. Sokat segítenek a felnőttekkel való közös edzések is, többször volt, hogy például Davide Lanzafame is tanácsokat adott, elmagyarázta, hogy milyen megoldást válasszak egy-egy szituációban, és a felnőtteknél tanultakat utána már tudtam is kamatoztatni az U19-es bajnokságban.”


A hét játékosa cím korábbi győztesei:

Németh Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/a-negyedik-mesterharmas/2019-12-03

Klausz Milán – https://honvedfc.hu/hirek/atyai-tanacsok/2019-11-27

Pekár István – https://honvedfc.hu/hirek/puyol-es-vadocz/2019-11-20

Benkő László – https://honvedfc.hu/hirek/gollal-tert-vissza/2019-11-12

Gazdag Dániel – https://honvedfc.hu/hirek/golszerzo-es-kommentator-gazdag-daniel-video/2019-11-05

Tomás Tujvel – https://honvedfc.hu/hirek/tovabb-nyujtana-a-jo-szeriat/2019-10-29

Ulbert Renátó – https://honvedfc.hu/hirek/nem-szeretne-lassitani/2019-10-22

Kerezsi Zalán – https://honvedfc.hu/hirek/akar-pentek-akar-szombat/2019-10-16

Juhász Zsombor – https://honvedfc.hu/hirek/egyre-jobb-formaban/2019-10-08

Kerezsi Zalán –  https://honvedfc.hu/hirek/lenduletet-ado-siker/2019-10-01

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy